Tékozló LEGO Blog

Válságban a Lego Star Wars?

Válságban a Lego Star Wars?

Még régen, talán 2010 előtti években nézegettem a különböző lego-vásárlós oldalakat (csak kíváncsiság, és nyálcsorgatás céljából), és kezdetben csak odatévedtem, a sokadik alkalomra pedig már direkt a minifig szekció kezdett jobban érdekelni. Voltak sorban a csillagok háborúja témájú figek, én meg csak ámultam és bámultam hogy ilyen figura létezik. No persze nem azért, mert nem ismertem volna, hanem nem tudtam róla, hogy kiadták, esetleg nagyon ritka volt. Csak pár szettben jelent meg. Volt másmilyen is, amit tudtam hogy már kiadtak, de azt is tudtam, hogy csak egy szettben, és ennek hála az ára is borzasztóan magas volt. Régebben ugyanis a szettekben sokkal kevesebb figura volt. De ha még ugyanannyi is lett volna, akkor is azok a figurák nem konkrét szereplők voltak, hanem inkább csak egy random pilóta, és egy szerelő.

A 2006-ban kiadott A-Wing Fighter, 2 db figurával: Pilóta, Szerelő.

Ezzel Szemben:


Ugyanaz a szett, csak idén kiadva, immáron három figurával: Admiral Ackbar, Han Solo, Pilóta.

Ackbar Bácsit még csak csak értem, miért kellett belerakni, mert azért mégiscsak ő osztogatta a parancsokat, de hogy Han Solo miért kellett a szettbe, azt már csak is a "srácok újra kiadunk egy szettet, pakoljuk tele minifiggel" mondat számlájára tudom írni. De most komolyan. Sokkal jobban el lehetne szórakozni a szettel, ha Han helyett mondjuk ahogy az előző szettben is láttuk, egy szerelőt adnak. Vagy egy R2-est.

Nyilván mondhatja azt a nyájas olvasó, hogy ez csak egy példa volt, nem is így van. Akinek ennyi nem volt elég annak itt van még szett újrakiadás, Re-Designolás.

2003, 1068 elem, 4 fig: Luke, 2 snow és 1 stormtrooper

2010, 815 elem, 8 figura: Han, C3PO, Luke, 2 Snowtrooper, Veers Generális, egy lázadó, és eg AT AT pilóta.

Nem elég, hogy (szerintem) még rosszabbul is néz ki, nagyjából azt csinálták, hogy az eredeti szettet egy kicsit lebutították, és hozzácsapták Han Solot, C3PO-t, és egy lázadó katonát, egy ágyúval.

Kicsit izzadságszagúnak tűnik minden szettet újra kiadni, de engem még jobban zavar hogy minden újabb készletet zsúfoltságig teletömnek figurával, méghozzá egy konkrét szereplővel. Mert ha mondjuk van egy 20 pilótából álló hadsereged, mennyivel jobban néz ki, mintha meglenne Han Solo 20szor. (Han solo figuráját 24-szer adták ki, ebből 9et az utóbbi 3 évben.) Nyilván ennek az egésznek az ötlethiány az oka, már kifogytak minden járműből, de majd reméljük a 2015-ös filmmel kezdődő újabb trilógia véget vet ennek a válságnak.

Ui: lehet, hogy csak én reagálom túl,de azért mégiscsak rossz érzés, hogy már nem lehet igazi figuraritkaságokat találni, és ha bemegyek egy legoboltba, minden star wars szettben legalább 3 figura van, ami feltűnt a filmben. (tehát nem ilyen no-name, na értitek.)   Ti mennyit észleltek ebből, vagy titeket mennyire zavar? Nyugodtan fűzzetek hozzá kommentben itt, vagy facebookon.

2 komment star wars lego minifig han solo admiral ackbar válságban a lego star wars egyre több fig star wars film 2015 Tovább
Válságban a Lego Star Wars? Tovább
Facebook Tweet Tetszik
0
2 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Napi MOC: Dominó-effektus Napi MOC: Dominó-effektus
  • Hangszerek legóból Hangszerek legóból
  • Napi MOC Napi MOC
  • Napi MOC Napi MOC
  • Az öreg zöld jedi mester Az öreg zöld jedi mester

A bejegyzés trackback címe:

https://tekozlo.blog.hu/api/trackback/id/tr445124686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2013.03.11. 10:21:32

Túlzott a para, időről időpre mindig kijön egy újabb ugyanabból, és ilynekor van hogy alaposabb eltérések vannak és az újabb nem feltétlenül jobb.

A két ikonkus vadászgép (X Wing és Tie Fighter) pl az eddigi elgjobb változatok.

Nme baj hogy visszahozzák az AT-AT-t, és nem mnidenkinek kell az UCS überváltozata. Én pl a kölöknek vásárolok és besegítek.
Válasz erre 

TrintyStrike 2013.07.01. 11:12:19

Nos, ebben teljesen igazad van, a 2012-es StarWars csemegéket végig tekintő postsorozatomban én is felfigyeltem arra, hogy például egy TIE Fighterhez minek csaptak hozzá egy birodalmi tisztet. Igaz, hogy ez még jól is jött, de akkor is... legalább ott nem felvizezték a régi TIE-t, hanem kiadtak egy teljesen más, szerintem jobb változatot. DE kérdem én: miért nem adták ki mellé az összes többit ily módon felújítva? Ha megvettem volna, most lenne egy régi Crawlerem, Interceptorom és Advancedem, de a kihagyhatatlan Fighter csak új kiadásban lenne meg. Így meg hiányos a készletem. Patthelyzet.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Rólunk

A blogunkon LEGO leírásokat, egyéb LEGO-val kapcsolatos dolgokat, filmjeinket, érdekességeket fogtok találni!
Ha bármi észre vételed van, írj a chatre, kommentelj, vagy küldj nekünk levelet!

Elérhetőségünk: tekozloblog@postafiok.hu

Hasznos oldalak

Kockamánia

LEGO Márkabolt

Kockak.hu

LEGO Magyaro.

The Brothers Brick

KLIKK

Rebrickable

Kockageneráció

MALUG

 

süti beállítások módosítása
Dashboard