Tékozló LEGO Blog

Készletkritika

Készletkritika

Sajnálatos módon tegnap nem raktunk ki egyetlen MOC-ot sem, ezért egy készletkritikával kárpótollak titeket. Mikor megjelent, rögtön szaladtam érte a gimiből a legközelebbi S@H Legoboltba. Igen, ez az 10219-es szett. Ha valakinek ez nem mond semmit, íme egy kép:

A MAERSK tehervonat. A készlethez kapunk egy mozdonyt, két kocsit, három minifiget, három konténert és egy kamiont. A mozdony egy amerikai gépről lett designolva. A ventilátorok, a korlátok, a légfék, a kürtök, a feljáróhágcsók ("fellépők") mind fellelhetők rajta. Kissé instabil, ha valaki nem megfelelően kezeli (gondolok itt például a forgóvázakra). Az egyetlen probléma van: kevés az akciólehetőség (mindössze a fülke teteje és az oldalpanel leszedhető). Az oldalpanel mögött motorimitáció van. A mozdony motorizálható, erről kicsit lejjebb.

A két kocsira kerülnek a konténerek. Ezeket összesen háromféleképp lehet felhelyezni:

  • Mindegyik kocsira egyet.
  • Egymás mögé kettőt egy kocsira.
  • Egymás tetejére kettőt egy kocsira

A konténerek közül az egyik különleges, hűtőkonténer. Kár, hogy csak 3 van összesen.

 

A készlethez jár még egy kamion, levehető tetővel és pótkocsival. Ez megszólalásig hasonlít az eredetire. Ha a pótkocsit letámasztjuk, kihúzható alóla a nyergesvontató. Ehhez viszont pont jól kell beállítani a letámasztót.

Az elején ígértem a motorizációt. A recept: egy Li-pol akkumlátor, töltő, vonathoz forgóvázmotor, IR-vevő és nyolccsatornás távirányító (azonosítók: 8887;8884;8879;8878;88002).

Összefoglalva nagyon jó szett, én 9,75/10-et adnék rá. Akinek felkeltette az érdeklődését, megnézheti a videót.

Szólj hozzá! Tovább
Készletkritika Tovább
Facebook Tweet Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Lego billentyűzet Lego billentyűzet
  • Magyar koronázási ékszerek Magyar koronázási ékszerek
  • Napi MOC: Dominó-effektus Napi MOC: Dominó-effektus
  • Lego Harlem Shake Lego Harlem Shake
  • Az öreg zöld jedi mester Az öreg zöld jedi mester

A bejegyzés trackback címe:

https://tekozlo.blog.hu/api/trackback/id/tr503188684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Facebook oldaldoboz

Tovább a Facebook-ra

Keresés

Rólunk

A blogunkon LEGO leírásokat, egyéb LEGO-val kapcsolatos dolgokat, filmjeinket, érdekességeket fogtok találni!
Ha bármi észre vételed van, írj a chatre, kommentelj, vagy küldj nekünk levelet!

Elérhetőségünk: tekozloblog@postafiok.hu

Hasznos oldalak

Kockamánia

LEGO Márkabolt

Kockak.hu

LEGO Magyaro.

The Brothers Brick

KLIKK

Rebrickable

Kockageneráció

MALUG

 

süti beállítások módosítása
Dashboard